fbpx

Rólam

Igazán életvidám nő vagyok, aki szeret segíteni az embereknek. Az élet bármely területéről van szó. Természetesen itt elsősorban a női vállalkozóknak segítek abban, hogy az online megjelenésük kifogástalan legyen. Nem csak a vállalkozóknak, hanem a menyasszonyoknak is szívesen tervezek grafikai anyagokat. 

Egész életem a tanulásról szólt, úgy gondolom, hogy ez sosem fog megszűnni. Ez egy állandó folyamat, ami által nap, mint nap újdonságokat tanulunk. Két egyetemi diplomám van és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindkettő tudását tudom kamatoztatni. Egyik végzettségem geográfus – turizmus szakirányon és a másik pedig közgazdász kereskedelem – marketing szakirányon. Legnagyobb öröm az életbe az, hogy szívből és lélekkel csinálod a munkádat. Minden egyes nap izgatottan várom az ügyfelekkel való munkát. Barátságos és nyitott vagyok, így könnyen megtalálom a közös nevezőt az emberekkel. Hatalmas nagy öröm számomra az, hogy ha látom, hogy elégedett az ügyfél és elértük számára a kívánt célt.

Pár érdekesség...

 Kávé minden mennyiségben – egyszerűen szeretem az ízét és a vele járó életérzést.

Tenger szeretete – egyszerűen beszippantom a sós levegőt és minden problémám elillan. Kötelezően receptre kellene írni.

Kedvenc könyv és filmes karakterem: PoirotKomolyan mondom egyszerűen üdítően hat a tudálékos karaktere. „Dolgoznak azok a szürkeállományok”.

Utazás – Egyik legkedvesebb időtöltésem. Úgy gondolom ez egy olyan dolog, amire még 90 évesen is emlékezünk. Hatalmas tudást és bölcseletet ad. Ezt is felírnám receptre. 

Végezetül a család – Hálás vagyok a családomért, hogy ők mindenben mellettem állnak és támogatnak. Tudom, hogy mindig számíthatok rájuk.